Miért nem hagyja abba?
Miért nem hagyja abba, és miért kezdi el
újra?
Nálam egy-egy nagyobb nyeremény általában
egy katasztrofális veszteség előjátéka volt. Ha nyertem,
nemcsak minden megnyert pénzt dobtam vissza, hanem még a
szokásosnál is nagyobb vehemenciával hordtam otthonról a
lóvét az újabb nyerés reményében. Nekem egy 10 ezer
forintos nyerés általában 20–30 ezer forintomba került,
olykor ennél is többe... Pedig viszonylag jó üzleti
érzékem van, és elmebeteg sem vagyok... kivéve, ha
játékról van szó. Jómagam az alábbi három esetben nem
tudtam abbahagyni a játékot:
– ha nyerőben voltam,
– ha vesztésre álltam,
– ha döntetlen volt az eredmény a gép és
köztem.
Sajnos, ez nem vicc. Az abbahagyásaimat
leginkább a pénzforrásaim kimerülései okozták. Ha nagy
ritkán valami extra szituáció miatt mégis nyerőben
hagytam abba a gépezést, szinte nem fértem a bőrömbe,
semmire nem tudtam figyelni, míg vissza nem tértem az
adott – vagy egy másik – játékterembe. A nyert pénz
egyszerűen égette a zsebemet és izgatta az agyamat.
Tulajdonképpen a nyert pénzt zsetonnak tekintettem,
amely lelkiismeret-furdalás nélküli játékra jogosít fel.
Szörnyű módon nem az erkölcseimet vesztettem el, hanem a
becsületemet: ezért az elszórt pénzek miatt mindig
bűntudatot éreztem a rokonaim felé. A magam irányában
kevésbé: sokszor aszkéta életet éltem, és még egy cipőt
vagy vacsorát is sajnáltam magamtól... Furcsa egy
szerzet vagyok, igaz? Hatvan forintnál többet nem adtam
egy szendvicsért egy játékteremben. „Drága!” – mondtam
magamban, aztán belezuhintottam az ezreket egy
pókergépbe.
Fekete Péter: Szerencsejáték életre
halálra |