Nem nehéz belátni, hogy azt az időt, amit a
televízió bámulásával töltünk, az egészségünk
szempontjából hasznosabban is tölthetnénk. Nem kell
feltétlenül csak az aktív sportolásra gondolni, egy
kellemes séta vagy beszélgetés a családdal,
barátokkal sokat javít a pszichés egyensúlyunkon,
így természetesen visszahat a fizikai állapotunkra
is.
A tévézés azonban konkrét rizikófaktorokat is rejt
magában. Egy néhány évvel ezelőtt végzett amerikai
kutatásban kimutatták, hogy azok a gyerekek, akik
napi két óránál többet töltenek a képernyő előtt,
nagyobb valószínűséggel híznak el, mint azok, akik
nem néznek ennyit tévét.
Az elhízás pedig a 2. típusú cukorbetegség egyik
jelentős kockázati tényezője. Egészen a közelmúltig
ezt a betegséget felnőttkorban kialakuló kórként
tartották számon, mert leggyakrabban 50 évesnél
idősebb embereknél fordult elő. Az elmúlt 20 év
során azonban folyamatosan növekvő számú gyerek és
serdülő esetében diagnosztizáltak 2. típusú
cukorbetegséget – az elhízás talaján.
Hazánkban is hasonló tendencia figyelhető meg: egyre
több a 2. típusú diabéteszes gyerek. Ehhez nem csak
a rendszertelen, összetételében nem megfelelő
táplálkozás és az ezáltal kialakuló elhízás járul
hozzá, hanem a kevés mozgás is. Egy 2001-es OÉTI
felmérés szerint a középiskolások 57-%-a csak
alkalmanként, a tornaórákon sportol, ráadásul csupán
a gyerekek 12 %-ának van heti öt tornaórája.
Brit kutatók arra is figyelmeztettek, hogy azoknál a
gyerekeknél, akik a szülők elmondása szerint napi
két óránál hosszabb ideig néztek televíziót, kétszer
nagyobb volt az asztma kifejlődésének kockázata. A
kutatók úgy vélik, hogy a mozgásszegény életmód és a
rossz fizikai erőnlét káros hatással lehet a
légzőszervek fejlődésére, különösen a légutak sima
izmaira.
Vagyis érdemes a csemetéinket minél gyakrabban
felállítani a tévé elől, elvenni tőlük a chipset,
kólát, és az egész család számára hasznosan
kirándulni, labdázni, kertészkedni vagy sétálni.
http://www.eletforma.hu/orvosi_rendelo/kapcsold_ki_a_tevet.html